Demi Moore és Bruce Willis lánya, Rumer megkapta élete első leszbikus szerepét. A 21 éves színésznő a Beverly Hills 90210-ben alakít homoszexuális újságírónőt, és saját bevallása szerint egyáltalán nem tart a szereptől.
Sőt, mint egy külföldi lapnak elmondta, kimondottan várja a nehezebb jelenetek felvételét: már a gondolattól is izgalomba jön, hogy egy másik lánnyal kell majd intim helyzetbe kerülnie.
„Még nem tudom, mikor kerül erre sor, de kíváncsi vagyok rá – mondta Rumer, majd hozzátette – felkészültem, és várom, mikor szólnak, hogy felvétel!” Ez igen: Rumer szülei biztosan nagyon büszkék bátor és bevállalós lányukra. Hiába, volt kitől örökölnie!