A Harry Potter és a félvér herceg nemcsak kalandokban bővelkedik majd. Brit sajtóértesülések szerint ez lesz az eddigi legfelnőttebb Harry Potter mozi - szerelemmel, szexszel, halállal és drogokkal.
Nemcsak azok a gyerekek nőttek fel, akik anno olvasni is a varázslótanonc történeteivel tanultak meg, hanem bizony a Harry Potter filmek sztárjai is: 10-11 éves kiskamaszokból 19-20 éves felnőttekké cseperedtek.
Ezért is logikus, hogy a történet egy kicsit komolyabb, és állítólag a belőle készült mozifilm is az eddigi legfelnőttesebb. Ebben már a szerelem és a gonoszságok mellett megjelenik a szex, a drogok, és bekövetkezik az egyik főszereplő halála is.
Vélhetően ebbe az irányba megy majd tovább a Harry Potter és a halál ereklyéiből készült film is, mely két részben, 2010-ben és 2011-ben kerül a mozikba. És ezután véget érnek Harry Potter kalandjai, amelyek a mozijegy- és DVD eladások alapján minden idők legnépszerűbb filmjei lehetnek, leszorítva a képzeletbeli trónról a James Bond mozikat.
És hogy a gyerekfilmek főszereplőivel mi lesz? A Hermionét alakító, a valóságban is okos Emma Watson főiskolára megy, állítólag a világhírű Columbiára nyert felvételt. Ron, azaz Rupert Grint és a Harry-t alakító Daniel Radcliffe pedig folytatni szeretné a színészkedést.
De ha egész hátralévő életükben semmit sem csinálnak, jövőjük akkor is biztosítva van: Daniel vagyonát 30 millió angol fontra (csaknem 10 milliárd Ft) becsülik, míg Emma bankszámláján 10, Rupertén pedig 5 millió font van.